egyviccazeletem

Tudod, az a legrosszabb a szégyenben, amit önmagad iránt érzel, hogy azt nem tudod másra fogni. Nem tudsz mást hibáztatni, hogy ,,Miatta van!", hisz más nem lehet felelős azért, mert szégyenkezel saját magad miatt. Nem tudod felvállalni magad, hiszen félsz az ítéletektől, ezáltal szembenézni se tudsz. Túl sokat foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak rólad mások.
Képtelen vagy elfogadni magad és azt, ha valamit rosszul csinálsz. Törekednél a javításra, de tartasz attól, hogy hiába probálnád. 
Rettegsz attól, hogy elbuksz.
Sokszor kétségbe vagy esve, de ezt próbálod palástolni, mintha te olyan erős lennél... Neked soha nem fáj semmi...
Pedig legbelül még te is egy gyerek vagy, aki egyedül érzi magát a világban, hiába veszi körbe ezer ember. 
Már csak azért is szégyelled magad, mert nem merted újra megpróbálni.
Azt hiszed haszontalan vagy.

Hagyod, hogy elhatalmasodjanak rajtad a gondolataid....

Minden gondolat és elképzelés más, ezért nem is lehet egyféle képen megmutatni, hogy mi a szégyen. Ezért is, többféleképpen megalkottam, megszemélyesítettem ezt az érzést.  

Minden munka kizárólagosan az én alkotásom, ezt szeretném az elején tisztázni.

Először is egy vers:

Belső tükör
Ez a nyomorult szégyen...
Ez bennem a legfőbb érzelem..
Mert magamnak okoztam csalódást;
Nem álltam ki magamért, amiről nem tehet más...

Nem bírom cipelni ezt  a borzalmas érzést,
Mert a saját gondolataim okoznak nekem lelki vérzést..
És milyen igazuk van.
Újra. Már megint elbuktam.

Mért kell mindig megfutamodnom?
Ez magától nem változik meg, tudom.
Segítsetek... Már magamban se bízok..
Mert ilyenkor megszólalni se bírok...

Hiába próbálom keménynek mutatni magam, mert akarom,
Nem megy, már belátom, 
Nem bírom megtartani a burkot.
Érzem, a nyakam körül a hurkot.

Átgázolnak rajtam nevetve;
Hiába vetem a lábam keresztbe.
Nem akarom, hogy meglássák valódi énem.
Uralkodnom kell a gyengémen...

Ez az érzés képes teljesen ránktelepedni és elszakítani a külvilágtól. Tönkre tudja tenni az emberi kapcsolatainkat.

Ránk tud akaszkodni úgy, hogy úgy érezzük a sarkunkban jár.

Annyira elhisszük ezeket a felnagyított jellemhibáinkat, hogy úgy érezzük, haszontalanok vagyunk. Teljesen kifordulunk magunkból.

A szégyen sokszor mély depressziót okoz. Az elménk betegít meg. Behálóznak  a saját  kétségbeesett gondolataink, míg végül megfulladunk tőlük.

Rettegünk és sokszor nem kapunk segítséget. Addig folytatjuk ezt, amíg végül teljesen el nem nyel a sötétség...

Szóval ne hagyd, hogy elhatalmasodjon! Ne légy áldozat!  Ha látod, hogy valakinek segítség kell, segíts!

Ne tégy senkit áldozattá!